Készül a pilóta nélküli Black Hawk

Az senki számára nem újdonság, hogy a pilóta nélküli eszközök a jelen, és főleg a jövő katonai repülésének kiemelten fontos részét képezik. Számtalan kisebb-nagyobb UAV-t fejlesztenek jelenleg is, azonban az új típusok létrehozása mellett előfordul, hogy eredetileg ember vezette gépeket alakítanak át önműködővé.

A Sikorsky helikoptergyártó vállalat is belefogott egy ilyen fejlesztésbe. A céljuk az, hogy a jól ismert, és a világ haderőiben rendkívül nagy számban használt S-70/UH-60 helikoptercsaládból kialakítsanak egy pilóta nélküli változatot. A cég április 15-én jelentette be a projektet, melynek már az idén eredményeket kell produkálnia.

Jim Kagdis, a program vezetője elmondta: a tervek szerint már a nyáron elvégzik az első repüléseket, melyek során az UAV-vá avanzsált Black Hawk „normál” UH-60-asokkal fog kötelékben repülni. Ezzel elsősorban az irányíthatóságot és a megbízhatóságot kívánják vizsgálni, valamint természetesen azt, hogy van-e létjogosultsága a pilóta nélküli helikopternek, és képes-e beépülni a rendszerbe.

Később folytatódnak a kísérletek, melyek során már egymagában fog próbafeladatokat teljesíteni a gép. Először csak különféle terheket kell majd A-ból B-be elszállítania. Ha ezeket az akadályokat sikerrel leküzdi, akkor következhet az emberek fuvarozása is.

A Sikorsky munkatársai rendkívül lelkesek és optimisták mind a programmal, mind magával a technológiával kapcsolatban. Olyannyira „bejött” nekik ez a rendkívül előremutató fejlesztés, hogy még azt is bejelentették: egy ugyanilyen módszerrel vezérelt helikoptert is szeretnének nevezni a hadsereg helikopter-tenderére, melynek célja az OH-58D Kiowa Warrior leváltása.

2010. április 26.
Forrás: htka.hu

Post Metadata

Date
április 26th, 2010

Author
admin

Category
Hírek  

Tags
 


Comments are closed.